Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Írásaim

 

img189.jpg

 

Magyarország

(Verses földrajz; 1861-es tankönyv alapján.)

Első Pozsony megye Pozsony városával,

Egykoron a király koronázásával.

Híres Nagy-Szombat is sok szép templomával,

Modor, Bazin, Szentgyörgy régi szabadsággal.

Itt van Galantha, Szencz, Királyfalva, Dévén;

Menj által a Duna csllóközi révén,

Püspökit, Somorját, Vajkát sorba vevén,

Szerdahelyt  végtére járd el, időd levén.

Nyitra Vármegyének van hosszas határa,

Hol mehetsz Pöstyénre, Ujhelyre, Nyitrára,

Bajnócra, Privigyre, Holica, Szakolcára,

Érsekujvár, Galgóc, Leopldvárára.

Trencsin vármegyének járj el határában,

Látod a Vágdunát sebes folyásában;

Itt Trencsin, Beckóval, Pukhó egy folytában,

Teplicen fördö[1] vár és jó ser[2] Zsolnában.

 

Lengyelország szomszéd Árva vármegyével,

Hol van Árva, Kubin, Velicsna földével.

Itt lakik a tótság, dolgos háznépével,

           Terhes munkájának él jövedelmével.



[1] fürdő

[2] sör


A fenti részlet  "Magyarország megyéi, városai az 1860-as években, versben flsorolva" c. írásomból való.

 

img163.jpg

A lap tetejére

 

A kalász eredete 

 

Kezdetben az emberek csak egy barázdát kellett szántania. Az Isten nem parancsolt többet, hanem azt azután úgy megáldá[1], hogy a gabonaszálak tetőtől tövig fővel valának megrakva.

Az első embernek, míg egy barázdával megérte, annyi termett, amennyi csak kellett.

Az ördög azonban tudtára adá[2], hogy ha több barázdát húz, még többet remélhet. Rávette, hogy az Istent kísértse meg, s húzzon több barázdát is.

  De az Isten keservesen megbünteté[3] a telhetetlen embert. Aratás napján, mikor az első ember elbizakodva nézte a teméntelen gabonát, eljött isten, megfogá[4] az engedetlen ember gabonaszálait, tövétől szinte tetejéig megsímítá[5], csak a tetejükön hagyva egy ujjnyi kis fejet, és így szólt:

- No te ember, mivelhogy te telhetetlen vagy, nem hajlottál szavamra, megbüntetlek, lássad tehát: ezután szánts, amennyit neked tetszik, adok neked én is annyit, amennyi nekem tetszik.

  Ezóta sokat dolgozik az ember, de azért az Isten mégis csak annyit ád[6], amennyit akar.



[1] megáldotta

[2] adta

[3] megbüntette

[4] megfogta

[5] megsímította

[6] ad

 

A fenti részlet a "Virágok a nép lelkéből". c. könyvemből van.

 

img178.jpg

A lap tetejére

 

A barátok nagyharangja

Az 1678. évi Szent Gál ünnepe utáni napon (okt.17.) leégett a város nagy része.

Így a reformátusok fatemplomával együtt a barátok temploma és kolostora is porig hamvadt.

A katholikusok az ínséges esztendőre hivatkozván, a barátokra hárították a kolostor- és templomnak újra építését. Föl is épült szent alamizsnából atemplom, de a nagyharangot mégis a hívők öntötték újra, azonban az öntést a barátokra bízták, kik azt el is végezték és a nagyharangra ezen szavakat tétették[1]:

„Sum Conventus Patrum Franciscanurum Kecskemétientium.”

( A ferencesrendi atyák kecskeméti kolostoráé vagyok. )

Ezt rossznéven vették a katholikus elöljárók, s hetven évig kérték a pátereket, hogy vétessék le a harangról az igazságtalan szavakat, vagy pedig adjanak írást, hogy a nagyharang a katholikus községé, nem pedig a barátoké, de sikertelenül.

Ekkor aztán, 1749. év április 9.-én a katholikus egyházgondnok maga mellé vette Mátyási Márton nevű református kovácsmestert, két legényével, s déli 11 és 12 óra között, midőn a páterek gond nélkül ebédeltek, a torony ajtót kinyitotta, a három kovácsot felvezette a toronyba, a harangot a saját köpenyével leterítette, nehogy hangot adjon-, s róla a középső három szavat szépen lereszeltette. Csak az első és utolsó szó maradt meg, eképpen: „Sum…. Kecskemétientium.” (A kecskemétieké vagyok.)

Így a nagyharang jogos birtokcíme viszaadatott.

Azonban a barát – atyák annyira megnehezteltek, hogy midőn – a mondott napon – a napos páter egy Fejes Katalin nevű kisdedet megkeresztelt, s nevét a matrikába[2] bejegyezte, a rvatok közé a következő történeti megjegyzést írta:

„Baptisavi istam Catharinam, quardo Judices Catholici deposuerunt literas ex magus Compana per Calvinistas.”

( Ezt a Katalint akkor kereszteltem meg, mikor a katholikus elöljárók levették a betűket a nagy harangról a kálvinisták által. )

Ezen bejegyzés ma is ott van a matrikában.[3]

 


[1] tetették

[2] Matrikula - anyakönyv

[3] anyakönyvben

A fenti részlet is a "Virágok a nép lelkéből" c. könyvemből van.

 

img194.jpg

A lap tetejére

 

Szent István királyhoz

Régi vallásos ének

 

Ah, hol vagy magyarok

Tündöklő csillaga?

Ki voltál valaha

Országunk istápja!

 

Hol vagy István király?

Téged magyar kíván,

Gyászos öltözetben

Te előtted sírván.

 

Rólad emlékezvén

Csordulnak könnyei,

Búval harmatoznak

Szomorú mezei.

 

Lankadnak szüntelen

Vitézkő karjai,

Nem szűnnek iszonyú

Sírástól szemei.

Virágos kert vala[1]

Híres Pannónia,

Mely kertet öntöző

Híven Szűz Mária.

 

Kertésze a kertnek

István király vala…

Behomályosodott

Örvendetes napja.

 

Előtted könyörgünk

Bús magyar fiad,

Hozzád fohászkodunk

Árva maradékid.

 

Tekints István király

Szomorú hazádra!

Fordítsd szemeidet

Régi országodra!



[1] volt

A fenti részlet is a "Virágok a nép lelkéből" c. könyvemből van.

A lap tetejére

 

img186.jpg

 

Virágok a nép lelkéből

I. 

Ne menj rózsám a tarlóra;

Gyönge vagy még a sarlóra!

Ha megvágod kis kezedet,

Ki süt nekem lágy kenyeret?

II.

Ki tanyája ez a nyárfás?

Nem hallik be a kurjantás?

Tán alusznak, vagy nem hallják,

Vagy hallani nem akarják.

III.

A Csap utcán végtől véges végig

Minden kis kapuban virág nyílik!

Minden kis kapuban kettő-három,

Csak az enyém hervadt el a nyáron.

 

Ne vigasztalj, édes, kedves anyám!

Hadd sírjam ki magamat igazán.

Ki megbántott, megsegít a bajban:

A jó Isten majd könyörül rajtam!

IV.

Nincs cserepes tanyám, sem szűröm, sem gúnyám

Nékem!

Híd alatt a tanyám, kőből van a párnám

Nékem!

Az éjszaka a pártfogóm,

Zápor mossa takaróm

Fehérre.

Hej, az igaz betyár

Nem egykönnyen kerül

Kézre!

V.

Édesanyám is volt nékem,

Keservesen nevelt engem,

Éjtszaka[1] font, nappal varrott,

Jaj, be keservesen tartott!

 

Erdők, mezők, vad ligetek,

Be sokat jártam bennetek!

Be sok napot, éjtszakával,

Töltöttem a bujdosással!

 

Bujdosik az árva madár,

Minden erdőszélen leszáll;

Hát az olyan árva, mint én,

Hogyne bujdokolna – szegény.

 

Amint mentem hazafelé,

Kinyílt az ég három felé,

Ragyogtak rám a csillagok,

Mert tudták, hogy árva vagyok.

VI.

Hej páva, hej páva,

Császárné pávája!

Ha én páva volnék,

Jó reggel fölkelnék.

 

Folyóvízre mennék,

Folyóvizet innám,

Szárnyam csattogtatnám,

Tollam hullogtatnám[2].

 

Szép lányok szednék,

Bokrétába kötnék,

Az én kedvesemnek

Kalapjára tennék.

VII.

Kifordítom, befordítom,

Mégis bunda a bunda.

Hej, bunda a bunda,

Juhászbunda a bunda,

Mégis bunda a bunda!

 

Leterítem a bundámat,

Mégis bunda a bunda.

Hej, bunda a bunda,

Juhászbunda a bunda,

Mégis bunda a bunda!

 

Ha megázik is a bunda,

Mégis bunda a bunda.

Hej, bunda a bunda,

Juhászbunda a bunda,

Mégis bunda a bunda!

 

Ha rongyos is a bunda,

Mégis bunda a bunda.

Hej, bunda a bunda,

Juhászbunda a bunda,

Mégis bunda a bunda!



[1] éjszaka

[2] hullajtanám

 

img191.jpg

 

Az oldalon található képek régi tankönyekből vannak.

Az oldalon található részletek, képek  csak saját célra haszáhatóak; másolásuk, felhasználásuk nem megengedett!

A lap tetejére